Kosárlabda

Férfi kosárlabda NB I: egyenlített a címvédő Szolnok, bajnokavatás vasárnap

 A finálé negyedik felvonása triplaváltással kezdődött, amiből a címvédő Szolnok jött ki jobban, a sérült Sead Sehovicot nélkülöző házigazdák fokozatosan növelték előnyüket, főként James Florence révén.

Az Albát dirigáló Dzunics Braniszlav vezetőedző 17-9-nél időt kért, ennek hatására Brandon Woods és Juhos Levente hármasával 24-21-re feljött a Fehérvár.

A második negyed 8-0-s hazai rohammal indult, aztán a túloldalon a 35 évesen visszavonulásra készülő Bódi Ferenc is bevágott egy triplát.

A félidő hajrája is a remekül védekező és sok támadólepattanót szedő Tisza-partiaké lett, a nagyszünetben 44-35 volt az állás. 

Térfélcsere után 12 pontra is meglépett az Olaj (51-39), sőt a 30. percben Horváth Ákos újabb hármasával már 65-48 volt az eredmény, a gyengén célzó fehérváriak pedig hasztalanul próbálták faragni a különbséget.

Az utolsó játékrész derekán Jarrod Jones révén tíz pontra csökkent a vendégek hátránya, aztán 73-66-nál a veterán Németh István negyedik hármasa nyugtatta meg a szolnokiakat.

Damian Hollis távoli találatával mégis izgalmas lett a hajrá: 76-71 után mindkét oldalon nagy helyzetek maradtak ki, majd bő egy perccel a vége előtt Florence egy triplával megszerezte 17. pontját, majd Hollis sportszerűtlen faultja, illetve az utána értékesített hazai büntetők eldöntötték a csatát.

A finálé ötödik, utolsó összecsapását vasárnap rendezik Székesfehérváron.
 
KOSÁRLABDA
Férfi kosárlabda NB I, döntő:

Szolnoki Olaj-Alba Fehérvár 83-79 (24-23, 20-12, 21-13, 18-31) 

legjobb dobók: Florence 17, Németh 15, Bell 10, Báder 10, Horváth 10, illetve Moore 19, Hollis 15, Jones 15, Woods 12 

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-2.